Magyar Netikett
Az emlékeztető státusa
Ez a dokumentum az Internet közösség tájékoztatására szolgál. Ez a dokumentum
nem határoz meg semmilyen szabványt. A terjesztést nem korlátozza semmi.
Összefoglaló
Ez a dokumentum a Hálózati Etikett (Netiquette) egy minimális halmazát határozza
meg. A különböző szervezetek szabadon módosíthatják; saját, hasonló szabályzatuk
alapjául szolgálhat. Ezért a dokumentum pontosan meghatározott részekre van
bontva, hogy az egyes részeket könnye(bbe)n találhassák meg. Magánszemélyek,
akár felhasználók, akár adminisztrátorok szintén felhasználhatják minimális
irányelvekként. Ez a feljegyzés az IETF Felelős Hálózati Használat csoportjának
munkája.
A fordításról
Ez a dokumentum az RFC 1855 fordítása. Néhány helyen kiegészítettem az eredeti
szöveget, igyekezvén ezt annak szellemében tenni. Mindenfajta javítást örömmel
fogadok. A címem a dokumentum végén található. Sok mondat végére kéne felkiáltójel,
ez elmaradt. A szöveg nem feltétlenül tükrözi a véleményemet, sem bármelyik
munkaadómét. Semmilyen felelősséget nem vállalok a dokumentum használatából
vagy nem használatából eredő következményekért.
1. Bemutatkozás
A múltban a népesség Internet használó része az Internettel "nõtt"
fel, muszaki tudással bírt, és megértette a protokollok és a szállítás természetét.
Manapság az Internet felhasználók közösségében egyre többen vannak olyanok,
akik újak ebben a környezetben. Ezeknek a "Newbie"-knak ismeretlen
ez a kultúra és nincs szükségük a protokollok és az átvitel muszaki részleteire.
Hogy ezek az új felhasználókat gyorsan az Internet közösség részéve válhassanak,
ez az írás a magatartási szabályok minimális halmazát ismerteti. Ezeket aztán
a különbözõ szervezetek és magánszemélyek a saját céljaiknak megfelelõen módosíthatják.
Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy bárki is szolgáltassa neki az
Internet elérést - legyen az egy ISP (Internet Szolgáltató), az egyetem, vagy
a cége - annak a szervezetnek megvan a maga szabályzata a levelek és az állományok
tulajdonjogáról; arról, hogy mit helyes postázni és küldeni, és hogy miképpen
prezentáljuk magunkat. Feltétlenül ismerd meg ezeket, érdeklõdjél a helyi illetékes(ek)nél.
Ezt az anyagot három fõ részre bontottuk: egy-egynek kommunikáció, amibe a
levelezés és a talk (beszélgetés) foglaltatik benne; egy-sokaknak kommunikáció,
amely alatt a Usenet-et és a levelezési listákat értjük; és az információs szolgáltatások:
FTP, >WWW, gopher, MUD, MOO, IRC. Végül egy válogatott bibliográfiát találhatnak,
referencia célokra.
2. Egy-egynek kommunikáció (elektronikus levél, beszélgetés)
Az egy-egy kommunikációt úgy definiáljuk, amiben egy ember kommunikál egy másikkal,
mintha szemtõl-szembe állnának: egy dialógus. Általában, az emberekkel való
társalgás normál illemszabályai az érvényesek, csak ez az Interneten még fontosabb,
mert hiányzik többek között a metakommunikáció és a hangszín.
2.1 Iránymutató felhasználóknak
2.1.1 Levelezéshez
- Ha nem egy Internet Szolgáltatón kerülsz kapcsolatba az Internettel, akkor
fontos ismerned a munkáltatód szabályait az elektronikus levelek tulajdonjogáról;
ezek mindenütt mások.
- Fel kell tételezned hogy az Interneten történõ levelezés nem biztonságos,
kivéve ha valamilyen rejtjelezõ eszközt (akár szoftvert, akár hardvert) használsz.
Ne írjál semmi olyasmit egy elektronikus levélbe, amit nem küldenél el levelezõlapon.
- Tiszteld a szerzõ jogait avval az anyaggal kapcsolatban, amit másolsz. Majdnem
minden országban vannak a szerzõk jogait védõ törvények.
- Ha továbbküldesz (forward) vagy újrapostázol egy üzenetet, akkor ne változtasd
meg annak a szóhasználatát. Ha ez egy neked írt személyes üzenet volt, és
egy csoportnak kívánod továbbadni, akkor kérjél elõször engedélyt a feladótól.
- Soha ne küldj "lánc" levelet elektronikusan, Ezek tiltottak az
Interneten. Ha mégis ilyet küldesz, az valószínuleg a hálózati jogaid csorbításával
fog járni. Ha ilyesmit kapnál akkor értesítsd a helyi rendszeradminisztrátort.
- Egy jó ökölszabály: légy konzervatív a küldésben és légy liberális a fogadásban.
Nem szabad indulatos leveleket küldened (ezeket "flame"-nek nevezzük)
még akkor sem, ha provokálnak. Másik oldalról viszont, ne legyél meglepve,
ha ilyet levelet kapsz, és okosan teszed, ha nem válaszolsz ezekre.
- Általában jó, ha ellenõrzöd a leveleid subject-jét mielõtt válaszolsz egy
levélre. Van úgy, hogy az, aki korábban segítséget (vagy felvilágosítást)
kért tõled, már írt egy levelet, aminek az a lényege, hogy "Tárgytalan".
Szintén célszeru meggyõzõdni, hogy a levél, amire válaszolsz, az neked volt-e
címezve. Lehet hogy csak másolatot kaptál (cc:) az eredeti helyett.
- Könnyítsd meg a címzett dolgát. Sok levelezõprogram levágja a fejlécinformációkat
amelyek a válaszcímedet tartalmazzák. Hogy biztos lehessél abban, hogy a többi
ember tudja ki vagy, írjál az üzeneted végére egy, esetleg két sort arról,
hogy miképpen érhetnek el. Ezt a file-t már jóelõre elkészítheted, és az üzeneteid
végére teheted aztán. (Néhány program ezt automatikusan megteszi.) Az Internetes
szóhasználatban ezt "sig" vagy "signature" file-nak nevezik.
A névjegykártya helyét veszi át a sig file. (És akár többféléd is lehet, a
többféle szituációnak megfelelõen.)
- Légy óvatos a címzéssel. Vannak címek, amelyek egy csoportot jelentek, a
cím mégis úgy néz ki, mintha egyetlen ember lenne. Légy tisztában azzal, hogy
kinek írsz.
- Figyelj a cc:-kre a válaszoláskor. Amikor már csak két ember között folyik
a kommunikáció, akkor ne küldd el ezeket a leveleket másoknak.
- Általában egy Internetet használó embernek nincs ideje az Internet ill.
annak belsõ muködésére vonatkozó kérdésekre válaszolni. Ne küldjél kéretlen
információkérõ leveleket olyan embereknek, akinek címét egy levelezési listában
vagy egy RFC-ben láthattad. (A fordító megjegyzése: erre a célra is találsz
természetesen megfelelõ fórumokat.)
- Ne felejtsd el, hogy azok az emberek akikkel kommunikálsz, az egész világon
vannak szétszórva. Lehet, hogy annak a levélnek, amire azonnali választ vársz,
a címzettje éppen alszik. Add meg neki a lehetõséget, hogy felébredjen, munkába
menjen és belépjen, mielõtt úgy döntesz, hogy a levél nem érkezett meg, vagy
a címzett nem törõdik vele.
- Mielõtt hosszú, vagy személyes eszmecserét kezdeményezel, ellenõrizd a címet.
Szintén helyes gyakorlat "Long" szót írni a hosszú üzeneteknek a
subject-jébe, mert így a címzett tudhatja, hogy idõt kell szánnia az elolvasására.
100 sor felett számít hosszúnak egy üzenet.
- Légy tisztában azzal, hogy kihez kell segítségért fordulnod. Általában nem
kell messzire menned. Keressél helyben olyan embereket, akik szoftver- és
rendszerproblémák elhárításban segédkezhetnek. Szintén jó, ha tudod, hogy
kit kell keresned, ha valamilyen megkérdõjelezhetõ vagy illegális anyagot
kapsz. A legtöbb helyen a "postmaster" címre írhatsz segítségkérõ
levelet, mert ezt a címet legtöbbször megfelelõ tudással bíró ember olvassa.
- Soha ne feledd, hogy a címzett is emberi lény, méghozzá olyan, akinek kultúrája,
nyelve, humora egészen más is lehet, mint a tiéd. Dátumformátumok, mértékegységek,
idiómák sem mindenütt ugyanazok.
- Használj vegyesen kis- és nagybetut, akárcsak a közönséges íráskor. A CSUPA
NAGYBETU OLYAN, MINTHA ORDÍTANÁL!
- Használj szimbólumokat hangsúlyozásra. *Erre* gondoltam. Használj aláhúzásjeleket
aláhúzásra. A kedvenc könyvem a _Háború és béke_.
- Használj "mosolygókat" (smiley) a hangszín jelzésére, de bánj
velünk takarékosan. :-) példa ilyen "mosolygóra" (döntsd oldalra
a fejed és nézzd meg úgy.) Azonban ne feltételezd, hogy egy "mosolygó"
szerepeltetése rögtön eléri, hogy a címzett egyetértsen veled, vagy hogy egy
egyébként bántó megjegyzés élét elvegye.
- Aludj egyet, mielõtt érzelmektõl futött választ küldenél egy üzenetre. Ha
biztosan erõs érzéseid vannak egy tárgyról, akkor helyezd azt FLAME ON/OFF
jelek közé: FLAME ON: Ez a fajta vita nem méltó arra a sávszélességre, ami
a továbbításához kell. Teljességgel illogikus és érvekkel alá nem támasztott.
A világ többi része is egyetért velem. FLAME OFF
- Ne írjál vezérlõ karaktereket vagy nem-ASCII karaktereket, kivéve ha a programod
elkódolja ezeket, vagy MIME attachment formájában küldöd. Ha elkódolva küldesz
valamit, akkor próbálj megbizonyosodni arról, hogy a címzett vissza tudja
majd kódolni azt.
- Légy tömör anélkül, hogy túlságon lényegretörõ lennél. Amikor egy levélre
válaszolsz, csak annyit idézz az eredeti anyagból, hogy érthetõ legyen a válaszod
és ne többet. Rendkívül rossz szokás az egész levelet idézni a válaszban -
töröld ki a felesleget.
- 65 karakter széles, kocsivissza karakterrel lezárt sorokat írjál. (Fordító
megjegyzése: e dokumentumtól eltérõen 72-76 karaktert is szoktak ajánlani.)
- A levél fejlécében kell, hogy legyen egy subject sor, ami visszatükrözi
a levél tartalmát.
- Ha signature-t illesztesz a leveledbe, akkor azt fogd rövidre. Ökölszabály:
4 sornál ne legyen hosszabb. Sok ember a kapcsolatért percenként fizet, és
minél hosszabb az üzeneted, annál többet fizetnek.
- Ahogy egy levél (ma) nem lehet privát, úgy a levél (és a news) is (ma még)
hamisítható, megváltoztatható. A változtatásokat nem mindig lehet felismerni
(könnyen), így célszeru a józan ész alapján ellenõrizni egy üzenet valódiságát,
mielõtt elhisszük azt.
- Küldj egy rövid választ a feladónak, hogy megkaptad a levelét, ha úgy gondolod,
hogy a levél fontossága szükségessé teszi ezt. Tedd meg ezt akkor is, ha részletesen
válaszolni csak késõbb lesz idõd.
- Az, hogy egy adott beszélgetésbõl ki mennyit ért meg, az erõsen függ az
adott szituációtól. Egy adott e-mail környezetben megtanult normák nem feltétlenül
vonatkoznak általában az Internetet használó emberekkel vonatkozó kommunikációra.
Légy óvatos a helyi szlenggel és a helyi rövidítésekkel.
- Egy e-mail üzenet szállítási költsége nagyjából egyenlõ a feladónál és a
címzettnél (vagy szervezeteinél). Ez alapvetõen eltér a hagyományos levéltõl,
a telefontól, a rádiótól, és a TV-tõl. Egy levél elküldése konkrétan hálózati
szélességbe, diszk helybe, és CPU idõbe is kerülhet. Ez az alapvetõ gazdasági
oka, amiért nem illik kéretlen hirdetést küldeni e-mail-ben. (Ez ráadásul
tilos is sok helyen.)
- Ne küldj nagytömegu kéretlen információt az embereknek.
- Ha a levelezõrendszered képes automatikus továbbküldésre, akkor vigyázz,
hogy ne lépjen fel a rettegett "továbbítóhurok". Ez úgy jöhet létre,
ha sok gépen állítod be az automata továbbítást, úgy, hogy egy neked küldött
üzenet az egyik géptõl a másikig utazik, majd a következõre és így tovább
egészen addig, amig visszaérkezik az elsõ címre a levél... (Fordító megjegyzése:
ennek elkerülésére nem mindenütt lehet automatikusan továbbküldött levelet
továbbküldeni.)
2.1.2 A talk
A talk olyan protokollok gyujteménye, amelyek lehetõvé teszik két ember interaktív
párbeszédét számítógépen keresztül.
- Használj vegyesen kis- és nagybetut, mintha egy levelet vagy egy e-mail-t
írnál.
- Ne hagyd, hogy az irományod kifusson a képernyõ széléig és ott a terminálod
törjön sort: használj egy Kocsivissza (CR) jelet a sor lezárására. Nem tételezheted
fel azt sem, hogy a te képernyõd mérete azonos bárki máséval. Ökölszabály:
max. 70 karaktert és max. 12 sort írjál.
- Hagyjál margókat, ne írjál a képernyõ szélére.
- Ha befejezted a mondandódat, akkor Üssél két CR-t (egy üres sort), jelezve,
hogy a másik következik.
- Mindig írjál egy "viszontlátásra"-t vagy más elköszönést és várd
meg a másik oldal köszönését is. Különösen fontos ez, ha egy távoli valakivel
kommunikálsz. Ne felejtsd el, hogy a kommunikációtok sebessége egyrészt a
rendelkezésre álló sávszélességtõl (a csõ átmérõje) és a hálózat késéseitõl
(a fény sebessége) is függ.
- Tisztában kell lenned azzal, hogy a talk megzavarja a másik embert. Csak
a rendeltetésének megfelelõen használd. Soha ne talk-olj idegenre!
- Sok oka lehet annak, ha nem kapsz választ. Elõször is, nem biztos, hogy
minden muködik. Másodszor is, nem minden talk verzió kompatibilis. Harmadrészt,
a címzett letilthatja a talk-ot. Ezt általában te is megteheted, szokás szerint
érdeklõdjél a helyi rendszergazdánál a konkrét részletekrõl.
- Bizonyos talk verziók újracsengetik a címzettet ha magára hagyják. Hagyd
egy-kétszer csengetni, utána állítsd le (kill) a programot.
- Ha valaki nem válaszol, akkor megpróbálkozhatsz egy másik tty-vel. Használd
a finger parancsot, hogy látsd, hogy melyikekre van belépve. Ha a másik fél
még mindig nem válaszol, ne erõltesd tovább. (Fordító megjegyzése: néhol a
finger le van tiltva, ne lepõdj meg tehát, ha nem muködik. Megjegyzés kettõ:
Ez igen Unix specifikus pont, viszont a Unix a legelterjedtebb Internetes
szerver operációs rendszer.).
- A beszélgetés (talk) alatt megmutatkozik a gépelési tudásod. Ha lassan és
sok hibával gépelsz (fordító megjegyezése: ne keseredj el) akkor legtöbbször
nem éri meg visszamenni kijavítani õket. A másik ember úgyis rájön, hogy mit
akarsz mondani.
- Légy nagyon óvatos, ha egyszerre több talk-od is fut! (Fordító megjegyzése:
Komoly esélyed van rá, hogy elõbb-utóbb összekevered, hogy melyik talknál
kivel és mirõl beszélgetsz. Kérdéseidet és válaszaidat rossz helyre küldve
komikus és/vagy kínos helyzetet teremthetsz.)
2.2 Iránymutató Adminisztrátoroknak
- Feltétlenül rögzítsd írásban a szabályokat; különösen az illegális, hamisított
és az elõírásokat megsértõ forgalomra vonatkozókat.
- Idõben - lehetõleg a következõ munkanapig - válaszold meg a felmerülõ kérdéseket.
- Az illegális és elõírásokat sértõ kérdéseket sorold elõre. A "lánc"
levelek azonnali intézkedést kívánnak meg.
- Magyarázd meg a szabályokat - mint például a disk quota-kat - a felhasználóidnak.
Értesd meg velük a mail-en át történõ file kérés következményeit: magas telefonszámlák,
betelõ lemezek, más levelek késése stb.
- Legyen egy alias a "Postmaster" és a "Root" címeken.
Feltétlenül olvassa el valaki ezeket a leveleket! (Fordító megjegyzése: mint
többször írtuk már, ezeknek nem olvasása, hanem megválaszolása is igen fontos!)
- Nyitottan vizsgáld meg a felhasználóidat érintõ panaszokat. A címek sajnos
hamisíthatóak, a levelek megpiszkálhatóak.
3. Egy-sokaknak kommunikáció (Levelezési listák, Usenet)
Amikor sok emberrel kommunikálsz egyszerre, akkor a mail-re vonatkozó szabályok
is érvényesek. Végülis nincs nagy különbség a között, hogy egy embernek írsz
egy levelet vagy sok emberrel kommunikálsz egy cikken keresztül - legfeljebb
annyi, hogy így sokkal több embert van lehetõséged megbántani. Így aztán különösen
fontos, hogy minél többet tudjál a közönségedrõl.
3.1 Iránymutató Felhasználóknak
3.1.1 Általános útmutató a levelezési listákhoz és a Usenet-hoz
- Legalább egy, de inkább két hónapig olvasd az adott levelezési listát ill.
hírcsoportot mielõtt postázol valamit. Ez hozzásegít az adott csoport kultúrjának
megismeréséhez. (Fordító megjegyzése: ez a tanulás idõ jelentõsen csökkenthetõ
a lista/csoport archívum és a megfelelõ FAQ tanulmányozásával. Ez utóbbit
mindenképpen olvasd el, mielõtt postáznál bármit is!)
- Ne hibáztasd a rendszeradminisztrátort az adott rendszer felhasználóinak
viselkedése miatt.
- Vésd jól az eszedbe, hogy amit írsz, azt széles közönség olvashatja. Ebben
éppenséggel a jelenlegi vagy a jövõbeli fõnököd is benne lehet. Vigyázz tehát
arra, hogy mit írsz. Jusson eszedbe az is, hogy a csoportokat és különösen
a levelezési listákat archiválni is szokták, olyan helyen, amihez sokan férnek
hozzá. Így a szavaidat hosszú idõn át olvashatja szinte bárki.
- Fel kell tételezned, hogy minden egyes ember saját maga nevében ír, és nincs
köze a szervezetéhez, kivéve ha kifejezetten ezt állítja.
- Tudnod kell azt is, hogy akárcsak a levél, a news is erõforrásigényes. Ismerned
kell tehát a szervezeted speciális szabályzatát erre vonatkozólag.
- Az üzenetek és a cikkek jó, ha rövidek és célratörõek. Ne kószálj el a témától,
ne beszélj össze-vissza, és soha, de soha ne írj olyan levelet, ami csak valaki
gépelési vagy helyesírási hibáira mutat rá. Ez utóbbi azonnal megmutatja,
hogy milyen szörnyen kezdõ vagy.
- A subject sorok az adott csoport konvenciót kell kövessék. (Fordító megjegyzése:
Látni fogod, hogy sok helyen a subject sor valamilyen osztályozó információt
hordoz, és ha ez hiányzik, akkor valószínuleg pont azokhoz az emberekhez nem
jut el az írásod, akiknek szántad.)
- Bár lehet, hogy lehetõség nyílik rá, de a hamisítás, a levelek tartalmához
vagy fejlécéhez való hozzápiszkálás általában nem elfogadott.
- Hirdetni csak és kizárólag az arra hivatott csoportokban és levelezési listákban
szabad! Ez is egy példája annak, hogy célszeru ismerned azt a közönséget,
aki majd írásodat olvassa. A kéretlen hirdetés - ami nem tartozik egy adott
csoport/lista témakörébe - valószínu következménye: rengeteg durva válaszlevél.
(Fordító megjegyzése: semmiképpen se nyilvánosan válaszoljál, hiszen már ez
is reklám. Hatékonyabb, ha a feladó rendszergazdáinál panaszkodsz.)
- Ha válaszüzenetet írsz, akkor mindenképpen foglald össze vagy idézz annyit
az eredetibõl, hogy érthetõ legyen a válaszod. Különösen a Usenet esetében
lényeges ez, mivel ott olyan az üzenetek elosztása, hogy elõfordulhat, hogy
valaki a válaszodat olvassa elõbb, mint az eredetit. Így tehát jó, ha képbe
helyezed olvasóidat - viszont ne idézd az egészet!
- Újra hangsúlyozzuk, hogy igen célszeru, ha van egy signature file-od, amit
az üzeneteidhez csatolhatsz. Csak és kizárólag így tudod biztosítani azt,
hogy bármilyen program is nyirbálja meg a fejlécinformációkat, az olvasóid
még mindig rád találhassanak.
- Légy óvatos, amikor egy üzenetre vagy cikkre válaszolsz. Gyakran a válasz
a lista vagy a csoport címére megy a feladó helyett. Tévedésbõl személyes
üzenetet küldhetsz egy helyett sok embernek, amivel csak mindenkit zavarba
hozol. A legjobb az, ha válaszadásnál begépeled a címet az automata "reply"
helyett. (Fordító megjegyzése: Kellõ óvatossággal ez utóbbitól el lehet térni.)
- (Fordító megjegyzése: Ezt a pontot jelentõsen lerövidítettem. A lényeg az,
hogy ne küldjünk automata (vacation, non-delivery stb.) üzeneteket levelezési
listákra)
- Ha véletlenül személyes üzenetet küldtél egy listára vagy csoportba, akkor
küldj egy bocsánatkérõ üzenetet az eredeti címzettnek és a listának ill. csoportnak
is.
- Ha valakivel nem értesz egyet, akkor célszerubb személyes üzenetekben rendezni
a dolgot, mint vitát folytatni egy listán. Ha olyasmin vitáztok, ami érdekelheti
a lista olvasóit, akkor érdemes a vitátok eredményét összefoglalni és elküldeni
a listára.
- Ne keveredj flame war-ba! Ne írjál heves leveleket és ne válaszoljál ilyenekre.
- Ne küldjél olyan válaszokat, amelyek csak gratulálnak egy másik válaszhoz.
(Fordító megyjezése: Ezt személyes levélben teheted meg, ha úgy érzed, tényleg
fontos)
- Légy óvatos a fixpontos betukkel és a rajzokkal. Ezeket egy másik rendszer
- vagy akár ugyanazon rendszer egy másik programja - másképpen jelenítheti
meg, mint a te szoftvered.
- Vannak olyan hírcsoportok és levelezési listák, melyek témája igen széles
érdeklõdési kört fed le. Ez gyakran olyan olvasókat jelenthet, akik életstílusban,
vallásban, és kultúrában is jelentõsen eltérhetnek. Ne küldjél olyan üzeneteket
egy listára/csoportba - ha annak nézõpontja valamiért nem egyezik a tiéddel
- ami csak annyit közöl, hogy az õ álláspontjukat bántónak érzed. Szexuális
vagy faji zaklatásnak jogi következménye is lehet. Az általad megkérdõjelezhetõnek
érzett üzenetek kiszurésére (filter) vannak programok.
3.1.2 Iránymutató levelezési listákhoz
A létezõ levelezési listákról és a hozzájuk való csatlakozásról sokféleképpen
találhatsz információkat a Net-en. Természetesen ezen információ mellett szükséged
lesz a helyiekre is; milyen szabályok vonatkoznak a levelezési listákhoz való
csatlakozásra és a postázásra. Általában jobb, ha elõször a szukebb környezetben
kutatsz információ után és csak utána kezdesz az Interneten kutatni. Mindenesetre
a news.answers hírcsoportban rendszeresen megjelenik egy lista
a levelezési listákról és a csatlakozásról. Bármilyen témában keresel levelezési
listát, ez egy felbecsülhetetlen értéku anyag. A válogatott bibliográfiánkban
a [9,13,15]-ös anyagokból is tájékozódhatsz.
- A fel- és leiratkozó (subscribe - unsubscribe) üzeneteket a megfelelõ címre
küldjed. Néhány szoftver ugyan megkísérli kiszurni a listára küldött ilyen
típusú üzeneteket, de ezek sem mindenhatóak. A te felelõsséged megtanulni
a levelezési listák muködését és a megfelelõ levelet a megfelelõ címre küldeni.
Nagyon sok lista muködtet egy "-request" alias-t a fel-le iratkozó
üzeneteknek, de nem mindegyik. (Fordító megjegyzése: ezt a mondatot csak akkor
fogod megérteni, ha már elkezdted megtanulni a fent emlegetett muködést) Mindig
légy tisztában annak a listának a szabályaival, amire elõfizetsz.
- Mentsd el a feliratkozásra kapott választ. Ez legtöbbször tartalmazza a
leiratkozáshoz szükséges információkat.
- Általában nem lehet visszavonni egy elküldött levelet. A rendszergazdád
sem képes erre. Ez azt jelenti, hogy csak akkor szabad elküldened az üzenetedet,
ha már bizonyos vagy benne, hogy azt szeretnéd, hogy megjelenjen.
- Igen sok levelezõ program rendelkezik reply funkcióval. Ez kényelmes magánlevelezéskor,
de igen bosszantó lehet levelezési listáknál. Amikor listán jött üzenetre
válaszolsz, akkor vizsgáld meg a Reply-To: mezõt. Az gyakorta a lista címe,
azaz a válaszod a lista összes tagjának megy.
- Felesleges, és ezért helytelen nagy file-okat küldeni egy listára, ha egy
Uniform Resource Locator (URL) vagy egy FTP-zhetõ verzió címe is elég. Ha
sok kis részletben szeretnéd elküldeni, akkor az adott lista erre vonatkozó
szabályait kell követned. Ha ezeket nem ismered, akkor kérdezd meg!
- Fontold meg a leiratkozást vagy a "nomail" opció bekapcsolását
(ahol lehet) ha hosszabb ideig nem tudod megnézni a leveleidet. (Fordító megjegyzése:
A leglanyhább lista is robbanhat hirtelen, tehát ezt minden egyes listával
meg kell tegyed hosszabb távollét elõtt!)
- Ha egy üzenetet netán több listára küldenél, különösen akkor, ha azok közel
azonos témájúak, akkor kérj elnézést a cross-posting miatt.
- Ha felteszel egy kérdést, akkor a válaszokból készíts egy összegzést és
azt küldd el a listára. Ez semmi esetre se az összes válasz egyszeru egymásutánja
legyen, hanem egy gondos összegzés. (Fordító megjegyzése: Felmerülhet a kérdés,
hogy mégis miért tedd ezt meg. A válasz az Internet alapfilozófiája maga:
segíts másokon, és rajtad is segítenek. Ha valakik megválaszolták egy kérdésedet,
akkor megtehetsz annyit viszonzásképp, hogy az így megszerzett tudást megosztod
másokkal)
- Vannak privát levelezési listák. Ha nem hívtak meg, akkor ne küldj ide üzeneteket.
Az ilyen listák üzeneteit ne add tovább egy szélesebb közönségnek.
- Ha vitába keveredsz, akkor a megbeszélést az adott témáról illik folytatni,
nem pedig az adott személyekrõl.
3.1.3 Iránymutató a Usenet-hoz
A Usenet egy világméretu elosztott rendszer, ami a legkülönfélébb témákban
való kommunikációra ad lehetõséget. A rendszer hierarchikus, a legfelsõbb szinten
a következõ témák vannak: sci - tudományos; comp - számítógépes; news - magáról
a Usenetról; rec - szórakozás, hobbi; soc - szociális; talk - bõ lére eresztett,
soha véget nem érõ beszélgetések (pl. politika); biz - üzleti; alt - bármi egyéb.
Az alt fõcsoportba tartozó csoportok olyan értelemben is alternatívok, hogy
a létrehozásuk nem megy keresztül ugyanazon a lépéseken, mint a többi fõcsoportbeliek.
Vannak még helyi fõcsoportok, széles körben terjesztett egyebek, mint a bionet,
és a saját szervezetednek is lehetnek saját, belsõ csoportjai. Nemrégiben egy
"humanities" fõcsoport is létrejött, és várhatóak továbbiak is. A
bibliográfiánk [2,8,22,23]-as anyagait érdemes a témában elolvasni.
- A Usenet szójárásában a "Posting" (postázás) egy új vagy válasz
cikk postázását jelenti egy csoportba. A "Cross-posting" kifejezést
arra használják, ha valaki egy cikket több csoportba küldött el. Ha ezt vagy
a Followup-To: mezõt is használjuk, akkor ezt feltétlenül említsük meg a cikkünkben.
Az olvasók általában azt feltételezik, hogy egy üzenet egy csoportba lett
postázva, és a "follow-up" ebbe a csoportba kerül. A fejléc említett
mezõje megváltoztathatja ezt. (A fordító megjegyzése: A "follow-up"
a válaszcikk neve, a válaszként írt magánlevelet "Reply" néven emlegetik.
A Followup-To: azt a csoportot adja meg, ahová a válaszcikkek kerülnek.)
- Mielõtt elküldenél egy témában egy cikket, olvasd el abban a témában írott
cikkeket. (Ezt thread-nek nevezzük) Ne küldjél "Egyetértek" vagy
hasonló üzeneteket, amelyek tartalma pusztán arra korlátozódik, hogy egyetértesz
valamely korábbi cikkel. Egy follow-up cikknek mindig hosszabbnak kell lennie
az elõzõ levelekbõl vett idézeteknél. (Fordító megjegyzése: Apró pontosítás:
Egy cikk és rá adott válaszcikkek összességét nevezünk thread-nek.)
- Levélben (reply) írd meg válaszod, ha csak egy embernek szánod azt. Légy
a tudatában annak, hogy a News-t a világon mindenütt olvashatják, és a legtöbb
embert NEM érdekel egy privát válasz. Ugyanakkor ne habozzál postázni, ha
olyasmi mondandód van, ami az Internet széles olvasóközönségét érdekelheti.
(Fordító megjegyzése: tipikus, és nagyon bosszantó viselkedés pl. egy bolhapiac
csoportban nyilvánosan válaszolni a hirdetésekre.)
- Ellenõrizd le a fejléc Distribution: mezõjét, de ne bízz benne. A News meglehetõsen
bonyolult szállítása módja miatt a Distribution: mezõ megbízhatatlan. Ha olyasvalamit
írsz, ami csak kisszámú embert érdekelhet, akkor használj egy megfelelõ Distribution:
mezõt; ezzel megkísérled az elosztást ezekre az emberekre korlátozni. (Fordító
megjegyzése: Például állítsd be "hu"-ra ezt a mezõt, ha csak magyarokat
érdeklõ cikket postázol.)
- Ha úgy érzed, hogy egy cikk több hírcsoportba való, akkor mindenképpen CROSSPOST-tal
küldd el a cikkedet ahelyett, hogy különálló üzenetekben küldenéd el. Biztos
lehetsz abban, hogy általában csak 5-6 csoportnak lesz eléggé hasonló témája.
(Fordító megjegyzése: Ez a pont ritkán alkalmazandó!! RENDKÍVÜL nyomós okodnak
kell lennie ahhoz, hogy akár két csoportba is postázzál!!)
- Kísérelj meg elõször a hagyományos ismeretforrásokból (Kézikönyvek, újságok,
help file-ok) meríteni, mielõtt egy kérdést postáznál. Ha ezekben megtalálható
kérdést teszel fel, akkor mogorva RTFM (Read the fine manual - noha az f betu
egy sokkal durvább szót jelölt eredetileg) üzeneteket kapsz csak viszonzásképpen.
(Fordító megjegyzése: Ez is csak a józan ész határáig érvényes. Tényleg olvasd
el a kézikönyvet, de ne áldozz éveket valaminek a kutatására - végülis az
Internet egyik haszna, hogy olyanok, akik ezt megtették, megosztják veled
tudásodat.)
- Bár van néhány hírcsoport, amik kifejezetten hirdetésre vannak kitalálva,
a témától eltérõ (off-topic) hirdetések egészen egyszeruen bunözésnek számítanak
a legtöbb csoportban. Ha egy hirdetést minden egyes hírcsoportba elküldesz,
akkor szinte biztosan búcsút mondhatsz a hálózati elérésednek.
- Ha felfedezel egy hibát a cikkedben, akkor kíséreld meg minél hamarabb törölni
(cancel) azt. (Fordító megjegyzése: A törlés is csak egy üzenet, mint minden
más. Nem bízhatsz igazán abban, hogy senki sem fogja a cikkedet olvasni. Célszeru
egy második, helyes cikket is küldeni, amelyben elnézést is kérsz az elõzõ
hibájáért. A józan észt itt is célszeru bevetni: a hiba alatt nem nyelvtani,
gépelési stb. - vagyis apró, lényegtelen - hibát, hanem a lényeget érintõ
hibára gondolunk.)
- MEG SE próbáld más cikkét törölni (cancel). Lépj kapcsolatba rendszergazdáddal,
ha nem tudod, hogy hogyan kell saját cikkedet törölni vagy ha valamilyen más
postázás (pl. lánc levél) törlést kíván.
- Ha postáztál valamit, és nem látod viszont azonnal, akkor ne hidd rögtön
azt, hogy valami nem muködött és ne postázd azonnal újra.
- Néhány csoport megengedi (néhány pedig ezért van), hogy olyan cikkek is
felkerüljenek, amik erõsen megkérdõjelezhetõek. Ugyanakkor semmilyen garancia
nincs arra, hogy a csoport többi olvasója is ugyanúgy elfogadja az anyagot,
mint te. Használd a Rot13 szoftvert, ami 13 karakterrel eltol minden egyes
karaktert, hogy ne bántsál meg senkit. (Fordító megjegyzése: Ez sok szoftverbe
be van építve)
- Ha olyan üzenetet írsz egy könyveket vagy filmeket tárgyaló csoportba, ami
lényeges titkot tár fel, akkor célszeru "Spoiler" szót tenni a Subject:
sorba. Üthetsz egy pár Enter-t a cikk elejére, hogy eltüntesd szem elöl a
cikket, vagy használhatod az elõbb említett Rot13 módszert. (Fordító megjegyzése:
A számítógépes játékok is ez a kategória. Esetleg tarthatunk attól, hogy nem
mindenki tudja a Rot13-at dekódolni, és az üres sorok mellett döntünk. Ilyenkor
érdemes nemcsak a Subject sorba beírni, hogy Spoiler, hanem a cikk elsõ sorába
is beírni ezt, hogy aki ránéz a cikkre az ne csak üres sorokat lásson)
- Ugyan a cikkek illetéktelen megpiszkálása, megváltoztatása a szabályokkal
ellentétes, mégis megtörténik. Ez ellen megfelelõ szoftverrel - mint például
a PGP - védekezhetünk.
- Az anonim postázás bizonyos csoportokban elfogadott, másokban nem. Ha egy
cikk nem felel meg a szabályoknak, ha rajta van a nevünk, akkor sem fog, ha
nincs rajta. (Fordító megjegyzése: Azaz az anonimitást legtöbbször olyankor
használjuk, ha elfogadható, de személyünkre valamiért hátrányos cikket szeretnénk
közzétenni.)
- Ha moderált csoportba postázol, akkor számolnod kell egy kis késedelemmel.
A moderátor meg is változtathatja a Subject sorodat, hogy valamelyik thread-be
illeszkedjen.
- Ne keveredj flame war-ba! Ne írjál heves leveleket és ne válaszoljál ilyenekre.
3.2 Iránymutató Adminisztrátoroknak
3.2.1 Általános témák
- Legyenek tiszták a feliratkozás szabályai a levelezési listákra és a Usenet
csoportokra.
- Legyenek tiszták a postázás szabályai - a disclaimer-ek .sig-beli szerepeltetését
is beleértve - a levelezési listákba és a Usenet csoportokba.
- Legyenek tiszták és széles körben ismertek az archiválásra vonatkozó szabályaid.
(Mennyi ideig tárolod a cikkeket?)
- Nyitottan, de azonnal vizsgáld meg a felhasználóidat érintõ panaszokat.
- Ügyelj rendszered egészségére!
- Gondold át, hogy milyen hosszan õrzõd meg a rendszer naplófile-jait, és
a döntésed eredményét tedd közzé.
3.2.2 Levelezési listák
- A levelezési listák legyenek naprakészek, hogy elkerüld a "bouncing
mail" problémát. (Fordító megjegyzése: Ha nem létezõ címek is szerepelnek
a listában, akkor a hibaüzenet is kimehet (szoftvertõl függõen) a listára,
újabb hibát generálva. Ez így mehet egészen addig, amíg valaki ki nem törli
ezt a címet.)
- Segíts a listatulajdonosoknak a problémák megoldásában
- Informáld a listatulajdonosokat a tervezett rendszerkarbantartásokról és
leállásokról.
- Legyen minden listához "-request" alias az iratkozási és adminisztrációs
levelekhez.
- A mail gateway-eid muködjenek simán.
3.2.3 Usenet
- Tedd közzé, hogy milyen feed-et kapsz. Ha ez nem teljes, lehet, hogy lesz,
aki tudni szeretné, hogy miért nem.
- Rengeteg féle hírolvasó szoftver van, és ezek hibájáért lehet, hogy a News
Server-t fogják hibáztatni.
- Tiszteld és teljesítsd azonnal a felhasználóid saját cikkük vagy más helytelen
(pl. lánclevél) törlésére vonatkozó kérését. (Fordító megjegyzése: Hallgass
a józan észre. Nem arra gondolunk, hogy egyes embereket zavaró cikkeket törölj
ki, hanem a széles körben elfogadott szabályokkal ellentétesekre, amelyek
leggyakoribb esetei a sok csoportra kiterjedõ hirdetések és a lánc levelek.)
- Legyenek "Usenet", "Netnews", "News" alias-aid,
és gondoskodj arról, hogy valaki olvassa az ide érkezõ leveleket.
3.3 Iránymutató moderátoroknak
3.3.1 Általános útmutató
- Gondoskodj arról, hogy a Gyakran Ismételt Kérdések válaszai (GYIK ill. FAQ)
rendszeres idõközönként postázásra kerüljenek. Szerepeljen ebben egy útmutató
a cikkekrõl/üzenetekrõl. Ha nem te vagy a GYIK fenntartója, akkor gondoskodj
arról, hogy õ(k) belevegyé(k) ezeket abba.
- Legyen egy jó üdvözlõ (welcome) file-od, amiben információk vannak a fel/leiratkozásról.
(Fordító megjegyzése: És ezt persze küldd is el minden feliratkozó felhasználónak.
Ez a pont csak levelezési listákra érvényes.)
- A hírcsoportok célját (charter) iránymutatásait rendszeresen kell postázni.
- A hírcsoportok/levelezési listák legyenek naprakészek. Alakíts ki egy menetrendet
az üzenetek postázására. Legyen helyettesed, ha szabadságra mégy vagy más
egyéb miatt nem tudsz Net-hez jutni.
Információs szolgáltatások
4. Információs szolgáltatások gopher, Wais, WWW, FTP,
telnet)
Az elmúlt években robbanásszeruen nõtt a hálózat néhány új szolgáltatás
nyomán. Gopher, Wais, World Wide Web (WWW), Multi User Dimensions (MUD),
ez utóbbi objektumorientált verziója (MOO) a legfontosabbak. Noha az információlelés
lehetõsége robbanásszeruen terjed, a "Vevõ védd magad" (Caveat
Emptor) elv érvényben marad. Ezekrõl részletesebben a válogatott bibliográfiánk
[14,28]-as számú anyagaiban olvashatsz. (Fordító megjegyzése: Érdekes lehet
még az IRC is. Ez a Caveat Emptor arra akart vonatkozni, hogy nem muszáj
mindenbe pénzt/erõfeszítést stb. beleölni, ami elsõre szépnek látszik.)
4.1 Iránymutató felhasználóknak
4.1.1 Általános útmutató
- Ne feledd, hogy minden szolgáltatás valakié. Aki fizeti a számlát, az
szabja meg az adott szolgáltatásra vonatkozó szabályokat is. Az információ
lehet ingyen, de az is lehet, hogy nem ingyenes - ennek jó, ha utánanézel.
- Ha egy szolgáltatással probléma akad, akkor elõször mindig a saját portádon
kell körülnézni. Ellenõrizd (vagy ellenõriztesd) a file-, szoftver-, és
hálózati beállításokat stb. Mindenképpen tedd ezt meg, mielõtt arra gondolsz,
hogy a szolgáltató oldalán van a hiba és/vagy a szolgáltatót hibáztatnád
érte.
- Vannak ugyan konvenciók a használt filetípusokra, de ne építs arra,
hogy ezeket mindig betartják. Például egy ".doc" file nem feltétlenül
Word file.
- Maguk a szolgáltatások is követnek bizonyos konvenciókat, mint a www.xyz.com.
Miközben ezek ismerete hasznos, de megint csak nem bölcs erre építeni.
- Ismerd a saját rendszeredben a file nevek használatát.
- Ismerned kell egy-egy szolgáltatás speciális információközlõ konvencióit.
Az FTP site-ok legtöbbjén találsz valahol a hierarchia tetején egy README
file-t, ami a rendelkezésre álló file-okról szól. Viszont nem feltételezheted
azt, hogy ezek pontosak és/vagy naprakészek.
- Egyáltalán, SEMMILYEN információról NE tételezd fel hogy pontos vagy
naprakész. Az új technológiák lehetõvé teszik bárkinek, hogy publikáljon,
de az ezzel járó felelõsséget még nem tanulta meg mindenki.
- Tudod már, de fontossága miatt megismételjük: hacsak nem használsz titkosító
és eredetiséget biztosító programokat, bármilyen információ amit az Interneten
továbbítasz "kint van a hidegen". Aki akarja, megszerezheti,
vagy megváltoztathatja.
- Minthogy az Internet világméretu, találhatsz olyan információs szolgáltatást,
amely gyökeresen eltérõ kultúr- és szokáskörbõl ered. Amit te bántónak
érzel, az abban a kultúrkörben teljesen elfogadott lehet. Maradj nyílt
a világ felé.
- Ha egy népszeru site-ról szeretnél információt, akkor nézzd meg, nincs-e
egy lista a mirror site-okról. Ha van ilyen, és ott van hozzád közelebbi
mirror, használd azt.
- Ne használd más FTP site-ját arra, hogy egy (konkrét) harmadik személynek
szánt file-t helyezz el ott. Ezt egyszeruen szemetelésnek tartják, és
általában nem elfogadott viselkedésforma.
- Ha problémád támad egy site-al, és oda fordulsz segítségért, minél több
információt adjál meg a probléma körülményeirõl. Ezzel nekik is segítesz,
hogy lokalizálhassák a hibát.
- Ha te magad is szeretnél valamilyen információs szolgáltatást indítani,
mint például egy homepage, akkor szokás szerint fordulj a helyi rendszergazdához,
hogy megismerd az idevonatkozó helyi szabályokat.
- Ha van rá módod, akkor kíméld a népszeru site-okat, segítsd elosztani
a terhelést, és csúcsidõn kívül lépjél be. (Fordító megjegyzése: A világhálón
valahol mindig csúcsidõ van...)
4.1.2 Útmutató valósideju interaktív szolgáltatásokhoz (MUD-ok, MOO-k,
IRC)
- Akárcsak más rendszereknél, itt is bölcs dolog csak figyelni egy kicsit,
hogy a csoport kultúrájához szokhassál.
- Egyáltalán nem szükséges mindenkit személyesen üdvözölni egy csatornán
ill. szobában. Egy szimpla Hello vagy hasonló köszöntés bõven elég. NEM
elfogadott viselkedés, ha a szoftvered automatikáját arra használod, hogy
mindenkit üdvözöljön.
- Figyelmeztesd a résztvevõket ha nagyobb mennyiségu információt szeretnél
velük megosztani. Ha mindenki egyetért vele, akkor mehet. E nélkül azonban
súlyos udvariatlanság ilyesmit csinálni - akárcsak levélben.
- Ne tételezd fel, hogy ismeretlen emberek beszélni akarnak veled. Ha
kényszerítve érzed magad arra, hogy személyes üzenetet küldjél egy ismeretlennek,
akkor készülj fel arra, hogy éppen elfoglalt lehet vagy egészen egyszeruen
nem akar veled beszélgetni.
- Tiszteld az adott csoport szokásait. Nézz körül bemutatkozó anyagokért.
Ezek egy ftp site-on is lehetnek.
- Ha valaki becenevet, alias-t, pszeudonevet vagy hasonlót használ, akkor
tiszteld az anonimitáshoz való jogát. Még ha esetleg jóbarátok is vagytok,
akkor is udvariasabb ezt a becenevet használni. Egyáltalán ne használd
a valódi nevét on-line engedély nélkül.
4.2 Iránymutató adminisztrátoroknak
4.2.1 Általános útmutató
- Legyen tiszta mindenki számára, hogy mi másolható és mi nem.
- Ismertesd, hogy az adott site-on ill. szervezetnél milyen anyagok állnak
rendelkezésre. Az általános irányelvek legyenek világosak.
- Az információk, külösen a README-k, legyenek naprakészek. A README-ket
sima ASCII file-ként szolgáltasd. (Fordító megjegyzése: Ha a README-k
és a FAQ-k nagyon elütnek a valóságtól, akkor rengeteg egyforma kérdést
fogsz kapni, amelyek pontosítást várnak. Jobb ezt megelõzni.)
- Ha tudsz készíteni egy listát a mirror-jaidról, akkor tedd azt közzé.
Mellékeljél egy mirror-okra vonatkozó szerzõi jogi dokumentumot. Ha ismered
az update menetrendjüket, azt is célszeru közzétenni.
- Gondoskodj arról, hogy a népszeru (és nagymennyiségu) információnak
elegendõ sávszélesség jusson.
- Használd a filenév konvenciókat: .txt ascii szövegnek; .html vagy .htm
HTML-nek; .ps Postscript-nek; .pdf Portable Document Format-nek; .sgml
vagy .sgm SGML-nek; .exe nem-Unix végrehajtható file-oknak stb.
- Letöltésre szánt file-ok nevének elsõ nyolc karakterét próbáld meg különbözõvé
tenni. (Fordító megjegyzése: Lesznek (lehet, nem kevesen), akik DOS alól
kívánják használni rendszeredet. Ez a rendszer csak 8 karaktert képes
megkülönböztetni a file nevében.)
- Amikor információt szolgáltatsz, akkor legyen abban valami egyedi. Kerüld
el az olyan szolgáltatás indítását, ami csak más szolgáltatókra mutat.
(Fordító megjegyzése: Olyan homepage-ek amik csak linkekbõl állnak, általában
értelmetlenek. Ezeket egy keresõgép legtöbbször ki tudja váltani. )
- Ne mutass más site-okra mielõtt engedélyt kérnél. (Fordító megjegyzése:
Ez mostanra kicsit elavult, de még mindig nem árthat informálni a túloldalt)
- Vésd jól az eszedbe, hogy egy szolgáltatás nemcsak design-t és megvalósítás-t
jelent. Hanem karbantartást is.
- Az általad szolgáltatott anyagoknak meg kell felelniük a támogató szervezet
szabályainak.
- Teszteld alkalmazásaidat a szoftverek minél szélesebb skálájával. Nem
feltételezheted, hogy minden oké, ha csak egy klienssel ellenõriztél.
Viszont fel kell tételezned, hogy lesz, aki egyszerubb lehetõségekkel
és klienssel rendelkezik csak - tehát ne tervezd olyanra a szolgáltatásodat,
hogy csak grafikus terminálról (GUI) lehessen használni.
- Legyen egységes nézõpontja és külleme az információdnak.
- Az exportkorlátozások mások és mások minden országban. Ismerned kell
ezek következményeit is, ha szolgáltatni akarsz.
- Mondd el a felhasználóidnak, hogy mit akarsz tenni a tõlük összegyujtött
információval, mint pl. a WWW-rõl adott véleményük. Figyelmeztetned kell
az embereket, ha közzé akarsz tenni ebbõl bármit, akárcsak passzívan,
a többi felhasználó számára láthatóan.
- A felhasználói információ szolgáltatásokra (mint pl. egy homepage) vonatkozó
szabályaid legyenek ismertek!
5. Válogatott bibliográfia
Ez a dokumentum nagyobbrészt ezeken a mûveken alapul. Ami konkrétan ezekben
a mûvekben nem található meg, az az IETF-RUN munkacsoport tapasztalatán
alapul.
- Angell, D., and B. Heslop, "The Elements of E-mail Style",
New York: Addison-Wesley, 1994.
- "Answers to Frequently Asked Questions about Usenet"
Original author:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Jerry Schwarz)
Maintained by:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Mark Moraes)
Archive-name: usenet-faq/part1
- Cerf, V., "Guidelines for Conduct on and Use of Internet",
http://www.isoc.org/proceedings/conduct/cerf-Aug-draft.html
- Dern, D., "The Internet Guide for New Users", New York:McGraw-Hill,
1994.
- "Emily Postnews Answers Your Questions on Netiquette"
Original author:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Brad Templeton)
Maintained by:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Mark Moraes)
Archive-name: emily-postnews/part1
- Gaffin, A., "Everybody's Guide to the Internet", Cambridge,
Mass., MIT Press, 1994.
- "Guidelines for Responsible Use of the Internet" from the
US house of Representatives gopher, gopher.house.gov:70/OF-1%3a208%3aInternet
%20Etiquette
- How to find the right place to post (FAQ)by
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Aliza R. Panitz)
Archive-name: finding-groups/general
- Hambridge, S., and J. Sedayao, "Horses and Barn Doors: Evolution
of Corporate Guidelines for Internet Usage", LISA VII, Usenix, November
1-5, 1993, pp. 9-16. ftp://ftp.intel.com/pub/papers/horses.ps
or ftp://ftp.intel.com/pub/papers/horses.ascii
- Heslop, B., and D. Angell, "The Instant Internet guide: Hands-on
Global Networking", Reading, Mass., Addison-Wesley, 1994.
- Horwitz, S., "Internet Etiquette Tips", ftp://ftp.temple.edu/pub/info/help-net/netiquette.infohn
- Internet Activities Board, "Ethics and the Internet", RFC
1087, IAB, January 1989. ftp://ds.internic.net/rfc/rfc1087.txt
- Kehoe, B., "Zen and the Art of the Internet: A Beginner's Guide",
a Netikett info található szétszórva a muben. 3rd ed. Englewood Cliffs,
NJ., Prentice-Hall, 1994.
- Kochmer, J., "Internet Passport: NorthWestNet's Guide to our World
Online", 4th ed. Bellevue, Wash., NorthWestNet, Northwest Academic
Computing Consortium, 1993.
- Krol, Ed, "The Whole Internet: User's Guide and Catalog",
Sebastopol, CA, O'Reilly & Associates, 1992.
- Lane, E. and C. Summerhill, "Internet Primer for Information Professionals:
a basic guide to Internet networking technology", Westport, CT, Meckler,
1993.
- LaQuey, T., and J. Ryer, "The Internet Companion", Chapter
3 "Communicating with People", pp 41-74. Reading, MA, Addison-Wesley,
1993.
- Mandel, T., "Surfing the Wild Internet", SRI International
Business Intelligence Program, Scan No. 2109. March, 1993. gopher://gopher.well.sf.ca.us:70/00/Communications/surf-wild
- Martin, J., "There's Gold in them thar Networks! or Searching for
Treasure in all the Wrong Places", FYI 10, RFC 1402, January 1993.
ftp://ds.internic.net/rfc/rfc1402.txt
- Pioch, N., "A Short IRC Primer", Text conversion by Owe Rasmussen.
Edition 1.1b, February 28, 1993. http://www.kei.com/irc/IRCprimer1.1.txt
- Polly, J., "Surfing the Internet: an Introduction", Version
2.0.3. Revised May 15, 1993. gopher://nysernet.org:70/00/ftp%20archives/pub/resources/guides/surfin
g.2.0.3.txt ftp://ftp.nysernet.org/pub/resources/guides/surfing.2.0.3.txt
- "A Primer on How to Work With the Usenet Community"
Original author:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Chuq Von Rospach)
Maintained by:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Mark Moraes)
Archive-name: usenet-primer/part1
- Rinaldi, A., "The Net: User Guidelines and Netiquette", September
3, 1992. http://www.fau.edu/rinaldi/net/index.htm
- "Rules for posting to Usenet"
Original author:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Gene Spafford)
Maintained by:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
(Mark Moraes)
Archive-name: posting-rules/part1
- Shea, V., "Netiquette", San Francisco: Albion Books, 1994?.
- Strangelove, M., with A. Bosley, "How to Advertise on the Internet",
ISSN 1201-0758.
- Tenant, R., "Internet Basics", ERIC Clearinghouse of Information
Resources, EDO-IR-92-7. September, 1992. gopher://nic.merit.edu:7043/00/introducing.the.internet/internet.basics.er
ic-digest gopher://vega.lib.ncsu.edu:70/00/library/reference/guides/tennet
- Wiggins, R., "The Internet for everyone: a guide for users and
providers", New York, McGraw-Hill, 1995.
6. Biztonsági meggondolások
Ebben a dokumentumban nem tárgyalunk biztonsági témákat.
7. A szerzõk
Szerzõ: Sally Hambridge
Intel Corporation 2880 Northwestern
Parkway SC3-15 Santa Clara, CA 95052
Phone: 408-765-2931 Fax: 408-765-3679
EMail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Fordító: Négyesi Károly
1462 Budapest P.f.503
Email:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
|